Bemutatkozásom utolsó fejezetéhez érkeztem. Két film maradt a listán. Az első pedig a legendás Vissza a jövőbe, ami nem szorul különösebb bemutatásra. Mivel ország-világ már ezerszer látta (és remélem csak a régi szinkronnal), megpróbálom elmondani hogy mit is jelent nekem ez a film:

  Azt sokan nem tudják, hogy a Vissza a jövőbe eredetileg nem trilógiának készült. Mikor a film végén elrepülnek a jövőbe, azt az író-rendező páros egy poénnak szánta. De mivel hatalmas sikert aratott és ezzel a poénnal tulajdonképpen a folytatást ágyazták meg, így trilógiává duzzasztották több és kevesebb sikerrel. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a Vissza a jövőbe egy önálló alkotás ami nem hagy hiányérzetet. Remek pillanatokból viszont annál inkább tobzódik ez a remekmű. Maga az időutazás ötlete nem egyedi, előtte is sok embert foglalkoztatott. De amit kihoznak az ötletből, az a kidolgozás zseniális. Már a főcímben mutatott kajaautomata is jelzi, hogy milyen a két Bob, azaz Robert Zemeckis és Bob Gale hozzáállása a történethez. Egyrészt a film szinte egy pillanatra sem veszi magát komolyan. Folyamatosan kacsintanak ki a nézők felé, mintha csak egy hatalmas buliba invitálnának. Én nagyon szerettem azt az érzést, hogy a színészek engem egy havernak néznek és úgy éreztem, hogy kifejezetten nekem játszanak. Fantasztikus párbeszédeket és remek, csavaros történetet rittyentettek az alkotók. Nem tudnám eleget dicsérni a régi magyar szinkront, de ha valaki eredetiben nézi, az újabb poénokat fedezhet fel, mivel pár szójátékot képtelenek voltak lefordítani. Az egyik az, mikor Biff és Marty a suliban majdnem összeverekednek és utána Biff beszél Martyhoz. A másik és viccesebb a szinkronosnál, az a bárjelenet, mikor Marty pepsit kér. Na de ez részletkérdés. A fontos, hogy folyamatos az érdeklődés és hogy magát az időutazás kérdését nagyon gyorsan elmagyarázzák. Nagyobb hangsúlyt kap az, hogy egy középiskolás találkozhat a vele egykorú szüleivel, akiket pont Marty időutazása választ el egymástól. Ettől lesz igazán érdekes a történet. És ennek hiánya miatt nincs olyan érzelmi töltet a folytatásokban. Amiket egyébként egyszerre vettek fel, mégis nagy a különbség minőség terén. Az tetszett, hogy két külön filmet forgattak le egyszerre, nem pedig egy nagy filmet választottak ketté. A 2. rész tulajdonképpen az elsőnek egy kissé groteszk változata, és emiatt működik a dolog. Itt már háttérbe szorulnak Marty szülei, de előtérbe rakják Biff gonoszkodásait, amit három idősíkban is bemutatnak. Ez remek lehetőség, hogy egy elképzelt jövőt és egy alternatív jelent mutassanak. Illetve azt a csavart is, hogy egy olyan időbe utazik vissza Marty, ahová már egyszer vissza utazott az első részben. Az ezekből adódó lehetőségeket a készítők teljesen kiaknázzák, hatalmas vigyort hagyva a nézők arcán. Én a suliban néztem meg ezt a két részt, mivel nekünk akkor még nem volt vhs lejátszónk. Akkoriban ez természetes volt, hogy páran a suliban maradtunk és néztünk filmeket.

  A harmadik részre kicsit elfáradt és helyette kezdi túl komolyan venni magát a film. Az igaz, hogy a vadnyugati környezetből itt is kihozzák a maximumot, de a történet már cseppet sem érdekes és kizárólag a színészek és a poénok tartják a nézhetőség határán a filmet. Sajnos a drámázás meg okítás csak ront a helyzeten. Ettől függetlenül hangulatos a produkció, de meg sem közelíti az első rész ötletbombáit. Persze akkoriban nem ismertem nagyon a folytatások szabályait, így folyamatosan bombáztam a suli videotékáját a film miatt, mert kaptam egy fülest hogy nemsokára beszerezhető lesz. Természetesen minden filmjük kamerás verzió volt, de akkoriban nem fogtam fel ezt a fogalmat. Ez 1990-ben volt. Abban az évben lett egy Panasonic lejátszónk (3 fejes, gyors tekerős) így eztán egy jó darabig csak otthon néztem filmeket. Az, hogy a Vissza a jövőbe nálam fontos film lett, az elsősorban az otthon újranézések miatt történt. Sokkal jobban be tudtam fogadni azt a temérdek ötletet és atomjaira tudtam szedni az alkotást.

  A trilógiát egyébként Steven Spielbergnek köszönhetjük, ugyanis ő volt az egyetlen Hollywoodban, aki fantáziát látott a történetben. Akkoriban rengeteg projekt mögött ő állt és filmjei többsége hatalmas siker volt (pl. Poltergeist, Kincsvadászok, Ifjú Sherlock Holmes). Rendezőként ekkor próbált a komolyabb filmek felé menni, kevés kritikai sikerrel. Ekkor George Lucas előjött Indy 3. történetével, ami nagyon illett Spielberg életművébe, mivel egy apa-fiú kapcsolattá emelte a régész kalandjait. A másik ok talán az lehetett, hogy szüksége lehetett valami pozitív élményre is. Úgyhogy újra gyerekcipőbe bújt és leforgatta az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag c. filmet.

   Még anyukám kapta kölcsön a filmet 1990-ben, egy kamerás verzió volt. És nem tudom felidézni az első megtekintést. Viszont pontosan emlékszem a következményekre. Valódi csodaként éltem meg, amiről úgy gondoltam, hogy nem kap kellő figyelmet osztálytársaimnál. Ezért akit csak tudtam, áthívtam hozzánk és megnézettem vele, immáron egy színes Orion Gall tv-n. Így persze én is mindig néztem, hetente egy-két alkalommal, hónapokon át. Igaz, a kópia már nem volt túlzottan színes, mivel már a kamerafelvétel másolatának másolatát másoltam. Vagy micsoda. Na de a lényeg az, hogy ez volt az első film, aminek igazi megszállottja lettem. És mindent próbáltam megszerezni, aminek köze van a professzorhoz. A könyv és a képregény megvétele természetes volt, de ott voltak a képek gyűjtése, illetve a számítógépes játékok is, amiből kettő is volt. Természetesen rajongtam ezek után is, főleg a kalandjáték állt közelebb hozzám.

 A játék többé-kevésbé követi a filmbeli eseményeket, bár inkább az eredeti forgatókönyvhöz ragaszkodik. A bunyós jeleneteket leszámítva nagyon szórakoztató játékot csinált Lucas cége. De közel sem olyan szórakoztató, mint maga a film. A mai napig kb. ötvenszer láthattam. És bátran kijelenthetem, hogy a popcorn filmek műfajában ez a létező legjobb alkotás. Annak ellenére, hogy rengeteg baki és következetlenség van (hiába, ennyi megtekintés után minden szemet szúrt), rengeteg pozitívum található. Pl. hogy a a Frigyládához képest jelentősen megnőttek a humoros és laza jelenetek. Ami komolyságot adott a sorozat, azt itt sokkal elegánsabban és finomabban mutatták. Pl. annál a jelenetnél, mikor a léghajón Indy szentimentális akar lenni, de az apja nem tud kibújni professzor énjéből. A kettejük közti különbség és annak bemutatása az összes lazaság ellenére is érettebb produkciót eredményezett. Mindez persze Harrison Ford és Sean Connery zseniális összjátéka is kellett. Akkor ott vannak az akciójelenetek, meg mindaz a rengeteg eltalált szöveg, amit a korán elhunyt Jeffrey Boam írt. Ő írta amúgy a Halálos fegyver 2-t, ráadásul egyazon évben. Az elejétől a végéig lehet érezni, hogy a stáb és a szereplők is nagyon jól szórakozhattak. Maga a sztori itt hasonlít leginkább egy James Bond-filmhez, ehhez még az eredeti Bond és a Szigorúan bizalmas c. 81-es film főgonosza is tiszteletét veszi a produkcióban. A zenét a mindig fantasztikus John Williams szerezte, aki itt képes volt még magasabb szintre emelnie munkásságát.

  Az összetevők tehát a legjobbak voltak, de szükség volt Spielberg tehetségére is, hogy ezt a remekművet összerakja. És nagyon jó, hogy két komolyabb film után készítette el Indy kalandját, mivel egy cseppnyi érettség belekerült a filmbe. De a legjobb a tempóérzéke. És ezzel megragadnám az alkalmat arra is, hogy vajon miért vannak bakik a filmben. Ugyanis én elsőre semmit sem vettem észre a bakikból. Ahogy egy átlag néző sem lát nagy bakikat a filmekben első alkalommal. Kivéve ha unatkozik. Na de Spielberg ezzel nagyon is tisztában van. És mivel a tehetsége elsősorban a tempóérzékében rejlik, így pontosan tudta, hogy a bakiknál sokkal fontosabb maga a cselekmény. Kivételes érzékkel manipulálja közönségét, aki egy tökéletes vidámparki két órának fogja fel a filmet. Holott ez csak illúzió, persze. De maga a film fogalma is illúzió, hiszen nem a valóságról szól, csupán egy nagyon kiszínezett, kicsavart változatáról. De a közönség nem a valóságot akarja látni, csak szórakozni akar. Persze a szórakoztatás sokféle módon történhet : van, akinek a két órás kamaradarab a szórakoztató, ahol 4-5 ember beszélget egy szobában egy politikai botrány közben. Van, akinek a Hetedik pecsét a szórakoztató. Felesleges is vitázni ezek miatt, hogy melyik mennyire értékes film. Ami valóban leköti a nézőt és tud adni egy egyedi élményt, az jó film. Ez esetben Indy harmadik kalandja a létező legjobb alkotás, tökéletes tempóval elmesélt lebilincselő kalandfilm, ami minden másodpercben meglepetést tud okozni. És ez volt az a film, ami tudatosította bennem azt, hogy egy filmben bármi megtörténhet, csak a fantázia szabhat határt. Innentől fogva kezdtem nyitottabb lenni és kicsit másképp nézni a filmeket. Hogy bármilyen furcsaságot is látok, minden egyes jelenet egy tudatos gondolkodás eredménye és nekem kötelességem kitalálni, hogy mit is akartak az alkotók. És ez részemről jobb emberismeretre tanított, az idők során felfigyeltem a filmekben a rutin dolgokra és éltettem az egyedibb megoldásokat. Még ha azok nem is feltétlenül egyeznek a közízléssel. A lényeg az, hogy az alkotók tiszta szívből és szenvedélyből alkossák meg művüket. Ha ez megvan, az már félsiker. Köszönet a Lucas/Spielberg párosnak, hogy ezt megtanították nekem.