Egy jóbarátom ajánlotta pár éve a könyvet. Addig még csak nem is hallottam Bólya Péter nevét. A könyv elolvasása után azonban örökké belém vésődött.

 Bólya Péter 1944-ben született. Szegeden végezte el az orvosi egyetemet és mint már hivatásos orvos több újságban közölt cikkeket. Ezen felbátorodva a fikció felé fordult, bár tulajdonképpen saját életét igyekezett kissé kifordítva leírnia. Egyik első novellája az A veréb századik lépése, ahol alteregója Berecz László az orvostanhallgató, aki épp megérkezik 1959 őszén Szegedre és elfoglalja helyét a kollégiumban. Hamar összebarátkozik egy másik Lacival, akivel bár nagyon különböznek, de mégis remekül kijönnek egymással. Mindenki más tulajdonképpen egy hazug Berecz szemében. Miközben kétségei vannak az orvosi egyetem elvégzését illetően, kénytelen a mindennapokban a fiúk-lányok, kocsmai ismeretségek, házibuli résztvevői ellen harcolnia, akik folyamatosan szerepet játszanak. Természetesen okosabb lesz a könyv végére, de erről nem szeretnék elárulni semmit.

  Maga a novella naplószerűen van leírva, ugyanakkor Berecz egy fiktív levelezésbe is kezd egy Kelemen nevű emberrel, akinek bármilyen gondját leírhatja. A könyv erőssége azonban a nyelvezete. Berecz meglehetősen szarkasztikus, mellette Trenk Laci inkább a józan paraszti észt képviseli a maga két méterével. Az már az első bekezdésnél is látható, hogy Bólya nagyon tudatosan és okosan ír :

"Holnapután évnyitó. Ma érkeztem a reggeli gyorssal. (most este van, a kollégium üres, itt ülök a tanulóban egyedül, és írom a naplót. Gyerekes szokás, de szükségem van rá, hogy mássá hazudjam a napjaimat, mint amilyenek voltak. Erre jó a napló.)"

  Ami nagyon jó a novellában, az az, hogy Berecz sem mindig egyenes a szereplőkkel és ebben különbözik Trenktől. Sokszor hibázik, meggondolatlan és éretlen. Az olvasónak azonban kíméletlenül őszinte. Nem feltétlenül lehet vele egyetérteni, de mindenképp gondolkodásra késztet arra vonatkozóan, hogy a szereplők többsége (kb. az egész világ egy mikrokozmoszba való sűrítése) nem érdemel-e meg egy kiadós fejmosást. Ebben viszont Berecz sem kivétel, de neki megadatik a lehetőség hogy szembe nézzen magával. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy a többiekkel ellentétben a szerepjátszása nem önként választott, hanem a környezete kényszeríti őt rá. Folyamatosan harcol ez ellen, miközben egyre nagyobb csalódásokat kénytelen elviselnie. Mint a világon minden embert, így őt is lassan térdre kényszerítené az élet, hogy nézzen szembe a felnőtt léttel. És a novella kulcsfontosságú kérdése, hogy vajon muszáj-e elvesztenünk minden gyermeki dolgot magunkból, hogy tudjunk túlélni ebben a világban.

  Maga a novella elég rövid, másfél óra alatt ki lehet olvasni. Én mégsem éreztem túl rövidnek. Bólya pontosan annyit írt, amennyit kellett. És bár A veréb...nem kívánt folytatást, Bólya mégis megírta A védőirat címmel, ami színvonalban sajnos nem éri el az első részt. Valamint gyűjteményes formában is kijött Berecz története, hozzá csatolva A szüret c. harmadik novellával. Ezt sajnos a mai napig nem olvastam el, így véleményt nem tudok mondani.

  Bólya Péter 1993-ban hunyt el, 49 évesen. Addig az írás mellett pl. a Nők lapja orvosi rovatát vezette a 80-as években. Közben folyamatosan írta a kocsmás történeteket és az olcsó krimiket. Halála után 10 évvel lassan kezdték felfedezni, kisebb kultstátuszba került. Bár nem minden novellája könnyű olvasmány (a C.dúr, Fisz-moll pl. nem túl olvasóbarát nyelven íródott), mégis szívesen ajánlom mindenkinek, aki rajongója az irodalomnak.

"...A Kis Hungiban kezdtem. Fröccsöt kértem, a pincér félóra múlva már hozta is, és bizonyos undorral tette le elém. Megkérdeztem tőle, hogy mi az apja faszát fölényeskedik velem, ha otthon zűrje van, ne a vendégeken töltse ki a mérgét.

- Nézze, uram, nem vitatkozom - mondta ijedten - De többet semmit nem tudok hozni.

Színjózan voltam.

...

Újabban néha azon kapom magam, hogy "viselkedem". Figyelem a mozdulataimat, rendezem az arcvonásaimat, elharapok egy-egy vigyort, satöbbi. Mintha állandóan figyelne egy szigorú, mindenbe belekötő tanár. Pedig, és ez az igazság, szarnak rám. Senkit nem érdekel, hogy itt vagyok, ezen a megzápult földtojáson."