Emlékszem, hogy már hét éves koromban is geek voltam. Ez 1984-ben volt és Pestlőrincen laktunk egy 9. emeleti 1+2 szobás lakásban. A közelünkben volt három mozi : A Fórum, a Hunyadi és a Madách. Emlékeim szerint a Madách volt a leghangulatosabb, mint valami nagyon régi színházterem. Sajnos még a 80-as években bezárták, nem is nagyon jártam oda. A Fórum moziba annál inkább, mivel ez volt a legközelebb hozzánk. A mozi előtti plakátokból okosodtam, illetve az akkor még fekete-fehér televízióban leadott filmajánlókon. A 80-as évek moziját George Lucas és Steven Spielberg kalandfilmjei uralták. Rendezőként vagy producerként, de folyamatosan ontották magukból az immár klasszikus filmeket. Kettejük munkásságán nőttem fel, de ezzel emberek millióin osztozom. És mindannyian ugyanazzal a filmmel kezdtünk el egy új korszakot : Csillagok háborúja.

  Mivel az iskolában kötelezően kellett moziba mennünk és Patyomkin páncélost meg partizánfilmeket néztünk meg "önként", ezért volt arról fogalmam, hogy amúgy mik a menő filmek. Utólag belegondolva fogalmam sincs, hogy lettem ennyire tudatos a filmek terén 6 évesen, de a lényeg, hogy A jedi visszatér ill. Az elveszett frigyláda fosztogatói voltak az igazán menő filmek, mikor kinyílt csipás szemem. A Jediről csak képeket láttam, viszont Indy kalandjáról a tv-ben ment ajánló. Egész pontosan a teherautós jelenetből mutattak részletet és közben ment a komment arról, hogy mekkora bevételt hozott. És nagyon-nagyon meg akartam nézni mindkettőt. Sajnos a Frigyláda megtekintésére semmi esélyem nem volt, a Jedi viszont még ment a mozikban. De úgy adódott, hogy 84 karácsonyán a tv-ben leadták a Csillagok háborúját. Addigra már felkészültem az anyagból, úgyhogy nem kellett mást tennem, csak a nagyszobában törökülésben várni, hogy az Orion tv bemelegedjen és este elkezdődjön a FILM.

  Nagyon sok filmért rajongok, de csak pár olyan alkotás van, ami valóban meghatározó volt. És az első ilyen a Csillagok háborúja. Egy fiatal gyerek az űrben utazik egy kalózzal és egy szőrmókkal. De úgy is nézhettük, hogy van az a vagány fickó, aki megérti barátja hörgését, mellesleg kiment egy zöldfülűt a csávából. De nézhettük a gonosz Darth Vadert is, aki kóstolót mutat az Erő sötét oldalából és aki megölette a kölyök rokonait. Ez utóbbi jelenet volt az, ami leginkább megfogott. Nem is maga a brutalitás miatt, bár a két füstölgő csontváz képe egy hét éves gyereknek valóban megrázó. Hanem maga a halál tudata az, ami erős volt nekem. Biztos vagyok benne, hogy nem egyedül voltam én akkor ezzel az érzéssel. Mindez sokkal jobban felnagyította az utána lévő cselekményt. Egyszeriben fontos volt, hogy hőseim sikerrel járjanak. Ha végig is ültem a filmet, legbelül ordítottam és szurkoltam és ezerszer végig rohantam a szobán izgalmamban. Maga volt a katarzis, mikor a Halálcsillag felrobbant és a hőseimet megjutalmazták. 

  Mindez egy új korszakot jelentett a popkultúrában, aminek hatása a mai napig megvan a világban. És bennem is. Sosem lettem vérbeli fanatikus, de pl. játszottunk olyat az iskolában, hogy egy papírra lerajzoltuk a Halálcsillag egy folyosóját, majd néhányan ceruzát fogtunk és azt pöckölve elkezdtük lőni egymást. Felosztottuk egymás közt a birodalmiak és a lázadók szerepét. Akinek eltalálták a vonalát, az vesztett. Vagy mikor már 5. osztályba jártam és a társaimmal a teremben megnéztük a Birodalom visszavágot és az egész osztály gyurmából megcsinálta lépegetős csatajelenetet. Ehhez képest semmiség volt a seprűnyéllel való kardozás, vagy Vader légzéshangjának utánzása. No meg természetesen a gyűjtögetés, ami itthon kimerült pár képregényben és naptárban. Az évek múlásával a nyugati kultúra, azon belül a Lucas/Spielberg produkciók egyre jobban beszivárogtak a mindennapokba és rengeteg kellemes emléket hagytak hátra. De erről majd legközelebb.