Régi és újabb filmek, de semmiképp sem a legújabbak. És nem biztos, hogy a legjobbak. :)

A Wall Street farkasa 9/10

Scorsese és DiCaprio ötödik közös filmje a legjobb a sorban. Jordan Belfort igaz történetét dolgozza fel a film, aki rendkívül tehetséges brókerként több ezer embert megkopasztva lett milliomos és az élet császárának képzelte magát. Természetesen a csúcsról lehet igazán nagyot bukni. Ilyen téren nem szolgál nagy meglepetéssel a film. Azzal viszont igen, hogy Scorsese talán még sosem volt ennyire laza. 3 órás hossza ellenére folyamatosan pörög a film. És mikor az egyetlen valóban unalmas és elnyújtott jelenetet látjuk, nos akkor...na de ezt meg kell nézni. :) Csillagos ötös az egész stábnak és a színészeknek. Az egyetlen bajom a filmmel, hogy nem kevés ügyetlen vágás van a filmben, ami Scorsese-hez nem méltó, viszont a zenei választása szokás szerint elsőrangú.

Cadillac Man 8/10

Roger Donaldson 1990-es filmje valamiért nem lett kultfilm hazánkban, pedig rengeteg jó szöveg van benne, valamint egy remek szinkront is sikerült csinálni hozzá. Robin Williams egy autókereskedő, aki bár jól (és pofátlanul) végzi munkáját, magánéletében azonban egy csődtömeg. Barátnője és szeretője is folyton a nyakán lóg, ráadásul exfelesége is szekálja, valamint egy maffiafőnök barát, az eltűnt lánya is a képben van. Legvégül még egy potenciális kirúgás is fenyegeti őt, hacsak nem ad el 12 autót az utolsó nap. És ennek az idilli nap közepén ront be motorjával egy féltékeny férj (Tim Robbins), aki zavarodottságában túszul ejti az egész autókereskedést.
A film első fele nagyon pörög és tele van zseniális dumákkal és jelenetekkel. Mikor Robbins a képbe kerül, akkor képes tízszeresére pörögnie. Az a jelenet, mikor berobban a motorjával, egészen fantasztikus. Sajnos a végére kissé belassul a tempó, de a színészek végig a maximumon vannak és sosem lesz unalmas a film. Bajor Imre meg kevés szinkronjának legjobbját kínálja. 

12 év rabszolgaság 9/10

A látszat ellenére meglehetősen kevés film készült a rabszolgaságról. Ez is olyan téma, mint az indiánok legyilkolása : az amerikaiak meglehetősen nehezen képesek szembenézni saját sötét múltjukkal. Az utóbbi időkben Spielberg és Tarantino próbálta feldolgozni. Számomra viszont érdekesebb, hogy egy fekete, angol rendező mit tud kezdeni a témával. Steve McQueen eddig két filmje a kemény téma ellenére nagyon tárgyilagos lett, mintha Roman Polanski tanítványa rendezte volna. McQueen azonban egy kevés szórakoztatási lehetőséget sem hagy egyik filmjében. És bár a 12 év rabszolgaság a legkönnyebben emészthető alkotása, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne megrázó. Csak épp nem nagyon mutat olyasmit, hogy ez egyértelműen gonosz, az a fickó meg teljesen jó. Hagyja, hogy mi vizsgáljuk meg a témát. McQueen csupán a maga véres valóságában mutatja be a témát, minden oldalát bemutatva. Hisz mi lehet annál zavarbaejtőbb, hogy a rosszfiúnak beállított Michael Fassbender egy hangyányi megbánást is tanúsít két szadista megmozdulása között.

Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő  8/10

James Woods a kőkemény szuperzsaru, aki egy pszichopata gyilkost (Stephen Lang az Avatarból) üldöz. Kisugárzása megfogja a Michael J. Fox által alakított szupersztárt, aki komoly filmet akar forgatni és pont egy zsaru mellett szeretné tanulni a szerepét. Kettejük karaktere tűz és víz : az ég világon semmi közös nincs bennük. Tehát a tipikus buddy movie kliséjével állunk szemben, de sajnos ez a film nem lett éppen kultfilm. Pedig nincs oka a szégyenkezésre. Van olyan jó, mint a Tango és Cash. Annál ráadásul sokkal összeszedettebb alkotás, bár nem annyira megy rá a jópofa szövegekre. Woods agresszív figurája baromi szórakoztató, Fox meg közhelyesen szólva a kisujjából rázza ki alakítását. Meg kell említenem John Badham rendezését, aki remekül ad vissza egy fülledt nyári New York-ot és már a kezdő képsorok is megadnak egy eredeti hangulatot.

Robotzsaru 5/10

Az eredeti Robotzsaru az egyik legújabb kedvencem. Amiről most írok, az a tavalyi feldolgozás, ami bár nem lett olyan rossz, mint azt reméltem, de attól még valamennyire csalódás. Mag a koncepció és a megvalósítás is egész jó. Tulajdonképpen az alacsonyabb korhatár sem zavaró. Nekem tetszett, hogy csak pár dolgot vettek át a 87-es műből, és inkább egy valóban új vázra húzták fel a sztorit. A gond ott van, hogy bár az összes részlet ígéretesen indul, de képtelen rendesen kibontakozni. Mintha épphogy csak elkezdene belemenni egy témába és a film már véget is ér. Emiatt szomorú voltam, mert egyértelmű, hogy sokkal ambiciózusabbak voltak az alkotók, de valahol félresikerült a dolog. Amit jó pontként könyvelek el, az a kissé meredek zeneválasztás, ami számomra jellemezte, hogy mennyi rákkenroll is volt a rendezőben. É még nem temetném őt.

Coming out 4/10

"Ha magyar film, akkor szar" - mondják sokan, és nagyon nem tudok vitatkozni ezzel. Bár azért nem tartom ezt igaznak sem, csak épp sokan a gagyi közönségsiker-unalmas művészfilm kettőst látják minden filmben. Holott azért van egy kisebbség is, ahol valóban érdemes filmeket kreálnak. Orosz Dénes sajnos a közönségsiker felé húzott, pedig a témája lehetővé tette volna, hogy árnyaltabb dolgot is kihozhatott volna a dologból. Ehelyett a tipikus közönségfilmes esztétikával és zeneválasztásával rendesen háttérbe szorítja és szépíti a történetét, amihez nem túl jól sikerült poénok is társulnak. Mucsi Zoltán szerencsére még itt is remek, és Gyabronka József is mindig szívesen látott "vendég". Karalyost én nagyon nem bírtam a Moszkva Térben, de itt teljesen elégedett voltam az alakításával. Für Anikó bár nem hiteles újságíróként, mégis jó dolog ha a vásznon van. A híresztelések ellenére Csányival sincs semmi baj. Egyedül Tompos Kátya szerepe lett bénán megírva és nem is tud mit kezdeni vele. Sokkal bosszantóbb, hogy a meleg témát teljesen közhelyes dolgokkal mutogatja, a végére meg elsikkasztja, hogy egy hiteltelen szerelmespár boldogsága beteljesüljön. Ugyanis Csányi és Tompos között semmilyen szikra nincs. Csak beszélnek róla. És ilyen az egész film : mindent elmond, semmit sem érzékeltet.